Oldalak

2012. február 13., hétfő

Dominik bemutatása

Isten kegyelméből 2012 Február 12.-én elhozták gyermekeink negyedik gyermeküket az Úr házába, hogy imádkozzunk érte és ünnepélyes keretekben be lett mutatva az Úrnak és a gyülekezetnek. Már az imaórán hálát adtunk a hívő házasságokért és kértük Istent, hogy segítse meg ifjainkat hogy kivárják a nékik rendelt házastársat. Akik jó házasságban élünk tudjuk, hogy csak az Úrtól rendelt időben és a Tőle jövő házastárssal lehetnek igazán boldogok. Dominik különleges ajándéka Istennek. A legnagyobbik testvére Norbi 18 éves és nővére 17, Tivadar pedig 8 éves. Meg vagyok győződve, hogy a szülőknek sok imaharcba tellett, hogy miként mondják el ezt a hírt még nekünk sem mondták el, csak mikor már a hatodik hónapban járt Mária. Örvendek, hogy mindenki pozitívan állt hozzá. És megszületett egy egészséges kisbaba, nagyon jó étvággyal és szépen fejlődik. Többen is köszöntöttük őket, de a legmeghatóbb a testvérek köszöntése volt. Tivadar verset mondott, Renáta és Norbert egy saját szerzésű énekkel köszöntöttek. Minden videóra lett véve és rövidesen meg lehet nézni a Szatmárnémeti Magyar Baptista honlapon. Az Úr áldása legyen az egész családon és a gyülekezeten. Ámen!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése