Oldalak

2013. október 21., hétfő

Nem jó az embernek ...

,, Nem jó az embernek egyedül lenni : szerzek neki segítő társat , hozzá illőt ."- mondta Isten az 1 Mózes 2 :18-ban . Ez az ige volt a menyegzőkor felolvasva .
Szívből örültem , hogy részt vehettem a Szilágyi Orsolya és Harcsa Krisztián menyegzőjén .Isten megáldotta az egész napot jó idővel , pedig Október 19. írtunk . Az igei üzenetben ki lett emelve , hogy ez az első nagy igazság a Bibliában amire megoldást is adott az Úr . Sok jó tanács elhangzott . Az Úr áldja meg az ő igéjét és a fiatal házaspár életét !

2013. október 8., kedd

Hálaadásal lépek be az Úr kapuján

Aki hosszú ideig nem volt gyülekezetbe az értheti meg , hogy mit is éreztem vasárnap amikor már el tudtam menni a testvérek közé , ha rövid időre is . Az Úr asztalához járulhattam én is . Igaz elfáradtam de megérte az áldozat . Dél után telefonált Lidia lányunk , hogy Érmihályfalváról nézhetem élő közvetítésben a hálaadó Istentiszteletet . Számomra nagyon áldásos volt. Szó volt a kimondhatatlan ajándékról amit Isten az embernek adott az Úr Jézus Krisztusban . Módi Miklós vendég lelkipásztor testvér adta át Isten drága üzenetét az Ap. csel . 3: 1-10 verse alapján . Az igazán megszabadult ember lesz valóban hálás . Ott kezdődött el minden ebben az esetben , hogy voltak imádkozásra siető emberek . Péter és János sem volt tökéletes , de a hatalmas Isten szabadításában bízva mondták a sántának , hogy a Jézus Krisztus nevében kelj fel és járj . Szegény ember a napi túlélésért nyújtotta ki a kezét alamizsnáért . Mennyi a te ige olvasásod ? csupán túlélés ?! Amikor otthon imádkozol és kimondod e nevet Úr Jézus , átjár-e téged valami ? Az Isten dicsőítés nem az éneklés vagy zenélés csupán , hanem sokkal több . Szeretnék veled találkozni az Úrnál ahol örökké dicsőítjük Őt aki mindent ide adott nekünk .