Oldalak

2012. március 26., hétfő

Uram, adj erőt !

Testileg lelkileg szükséges az erő. Minden embernek meg kell erősödni azért, hogy munkát végezhessen. A magam erejére nem támaszkodom, mert tudom, hogy csak úgy mint Pál apostol nekem is szükségem van Isten kegyelmére és erejére. Az Úr áldásos vasárnapot adott. Az első  üzenet az  volt:  Megmaradni Benne, mint szőlővessző a szőlőtőkén, így teremhetek sok gyümölcsöt. A második üzenet : Vigasztalva vigasztalni. Ezt is Isten jelenlétében tudom átélni. Most ezt az utat járom. Délután is üzent az Úr: Ember haragja Isten  igazságát nem munkálja. Isten kegyelmes és irgalmas, türelme hosszú, szeretete nagy. Te is beleférsz. De nem kell játszani ezekkel az Isteni drága erényekkel, mert egyszer, nem tudni mikor véget érnek.Becsüld meg a kegyelmi időt, velem együtt és erősödjél meg az Úrban!

2012. március 18., vasárnap

Tavasz

Végre! A hosszan tartó tél után megérkezett vidékünkre a tavasz. Olyan jól esik a napsütés és a kis kertem virágai sietnek meghálálni a beléjük fektetett munkát. A madarak is köszönik, már nem kell róluk napról- napra gondoskodnom. Szombat délután sietve mentünk a gyülekezetbe, hogy együtt örüljünk az örülőkkel, mert az Úr akaratából házasságra lépett két fiatal: Szabó Lóránd és Bakó Edith. Sok szép és jó üzenete volt Istennek hozzájuk és hozzánk.Az az imám, hogy áldja meg és alkalmas időben juttassa eszünkbe a Szent Lélek Isten és adjon erőt megélni azokat.Nekünk mindennap szükségünk van erre, mert azt mondja az Isten igéje: ,, Vigyázzon aki áll, hogy el ne essék!" De jó lenne megújulni a tavasszal együtt!

2012. március 10., szombat

Ének mennyegzőre

Ezt az éneket ,,néhai Bóné Gyula testvér" írta, és a zenéjét is ő szerezte. Valaki kérte tőlem a szövegét és segítséggel most leírom, talán van aki örülni fog ennek.

Ősidők dúsgazdag hajnalán, egy ember egyedül élve,
Érett meg keblében hajdanán az első nagy igazság:
Hogy nem jó egyedül! Üres az élet és oly sivár,
Nem jó egyedül, szavamra senki sem vár.
Hideg az élet mint sziklasír, létből a nem létbe visszasír.
Kiért az élet, miért az élet?
Nincs benne sem bánat sem öröm sem gyönyör,
Nem jó egyedül! Párjával zengi a kis madár:
Nem jó egyedül! Mondják a füvek s a fák.
A fűben világló kék bogár, az égből napfény és holdsugár,
Teremtő szavával, ezt zengi karával: Nem jó, nem!

Nem csupán földi az értelem,tudják ezt fent is a mennyben.
Mi lenne ó lélek én velem, ha nem volna jegyesem?
De Jézus az enyém, vérével eljegyzett engemet.
Bár bűnös valék, megmosott szent vérében.
Üdvös az élet mit lelkem bír,nem ijeszt a rideg néma sír.
Értem szenvedve, értem megvetve:
Győzött a síron át, nyítá menny ajtaját,
És Ő az enyém! Vérével mentett meg engemet
Méltatlan valék, méltatott érdemében.
Szeretve várnak az angyalok én erre mindennap gondolok.
Eljön Hű jegyesem és elviszen engem,Ó mily jó!

2012. március 8., csütörtök

Március 8

Minden kedves nő olvasómnak kívánok sok-sok boldog Nőnapot! Úgy szintén sok szeretettel köszöntöm a Zoltán nevet viselőket! Istentől áldást erőt és minden jót kívánok az életetekre!

2012. március 6., kedd

Hadadnádasd

Tegnap az-az 2012 március 5. egy összevont női körön vettem részt. Soha sem voltam még abban a gyülekezetben, ezért mivel alkalmam volt szabaddá tenni ezt a délutánt és estét én is elutaztam. Szatmárnémetiből 3 tele kocsi érkezett. Csípős hideg volt kint, sajnos teremben sem fogadott nagy meleg, sokáig elviseltem a kabátomat is. A jó Isten kegyelméből nem betegedtem meg, csupán erős fejfájással harcoltam. Mégis megérte, hogy ott lehettem. Már az imára való buzdításban éreztem a testvéri szeretet melegét. Az ige a Prédikátor könyve 3:1, ami arról szól, hogy mindennek rendelt ideje van. Hálát adhattunk, hogy az Úr megtisztelt édesanyai szolgálattal. Most nekem azt a feladatot adta, hogy a 84.-dik évében járó cukorbeteg édesanyámról gondoskodjam és szívesen teszem. Előadást hallgathatunk meg Kovács Judittól: ,,Hívő édesanya a családban" Ha a mennyország felé megyünk egy a célunk, hogy gyermekeink is velünk jöjjenek a Dicsőségbe. Mit kér tőlem Isten? - Szeresd az Urat -Tiszteld az Urat -Engedelmeskedj az Úrnak Mind ezt a Mózes ötödik könyve 10:12-ben olvashatjuk és a Prédikátor könyve 12:15. Mit vár Isten a gyerekektől? Az Efézusi levél 6: 1-3-ban olvasható. -Szülő tiszteletet és engedelmességet. Engedelmeskedni elengedés nélkül, kifogások nélkül, ellenkezés nélkül. A legnagyobb ajándék amit a családomnak adhatok: egy jól működő gyülekezet, és a legnagyobb ajándék amit a gyülekezetemnek adhatok: egy jól működő család. Jutka mondta, de én is mondom, hogy szükségem van Isten kegyelmére, hogy gyakoroljam az engedelmességet. Az Énekek Éneke 8:12/a zárta az üzenetet. Még sok egyéb is volt: Előadás az internet veszéjéről és hasznáról, Fórum beszélgetés, és végül igei üzenet Kiss Zoltán testvér által. Gyümölcsöztesse az Úr az elhangzottakat.